2012. július 30., hétfő

Tina


(What's love got to do with it - 1993)

Mint valószínűleg már kiderült, szeretem az életrajzi filmeket. És ha ezek a filmek még világhírű zenékkel is meg vannak fűszerve, elvesztem teljesen. 

 
Az én korosztályom valószínűleg csak a „Rock Nagymamájaként” ismeri Tina Turnert. Fel tudnak sorolni tőle egy, jó esetben két dalt, de fogalmuk sincs, ki azaz Ike Turner, hogyan terrorizálta a feleségét hosszú éveken át, és ennek ellenére, vagy éppen ezért, hogy lett Tinából a mai önbizalommal teli igazi nő. Az önéletrajzi könyvből ihletett filmben mindenre választ kapunk.

Tina Turner Anna Mae Bullock –ként látta meg a napvilágot 1939-ben. Miután édesanyja testvérével elköltözik St. Louis-ba, Anna Mae-t nagyanyja neveli. 18 évesen nagyanyja halála után Anna Mae is hozzájuk költözik. Az élete fenekestől felfordul, mikor egy bárban, ahol testvére dolgozik, találkozik Ike-kal, aki teljesen elvarázsolja a vidéki kis fruskát. Ike-nak ekkor már van némi hírneve, saját zenekara. Elcsábítja Anna Mea-t de nem csak zenekarába, hanem az ágyába is. Később esküvő, gyerek, ahogy elő van írva. Ám az élet koránt sem olyan tökéletes, mint amilyennek lennie kéne. Ike drogfüggősége, és agresszivitása pokollá tesz Anna Mae életét. Hiába a siker, mint Ike és Tina Turner, a színfalak mögött, Ike rendszeresen bántalmazza lányt, aki egy sikertelen szökési kísérlet után, még az öngyilkossággal is megpróbálkozott. Végül egy barátja megismerteti őt a Buddhizmussal, ami nem csak kapaszkodóként, de iránymutatásként is szolgál, erőt adva ezzel Tinának, hogy 18 évnyi házasság után, végre megszabaduljon férje uralmától. Ekkor indul be Tina Turner önálló karrierje, ami máig töretlen.

Nem csak Tina sikerektől és balhéktól hangos életútja, hanem a hit szerepe, és ereje miatt mindenkinek érdemes végignézni, példát venni, erőt meríteni a filmből.
Lényegtelen, hogy hívjuk, egy Istenhez imádkozunk, és Ő meghallgat mindenkit, és erőt ad, hogy leküzdjük önmagunkat, és a világot.

Nem kellemes, inkább érdekes, felkavaró két óra. De mégis jó, sőt, több annál. 5/5.

Zsüdi

Hát igen, egyszerűen a legjobb. 

 




2012. július 12., csütörtök

Kémes hármas - (This Means War)

Nem ezt a filmet kerestem neten, amikor erre a 98’ perces (romantikus-akció vígjátékra) csöppentem. 

A borító megtetszett, gondoltam belenézek. Nem bántam meg. Amellett, hogy dögös pasik szerepelnek benne, maga a sztori sem rossz. A két titkos ügynök nem csak munkatársak, hanem legjobb barátok is. 

Évek óta egymás mellett, minden akadállyal megküzdve.Franknek (Chris Pine ) még semmi komoly kapcsolata nem volt. Csajozgat, bulizgat. Tuck (Tom Hardy ) komolya kapcsolatra vágyik, egy biztos családra. De, hogy, hogy jön ide a magánélet, és a csajozás? A srácoknak sikerül ugyanabba a csajba (Reese Witherspoon -Lauren) beleesniük.  

Amikor erre rájönnek, belemennek, hogy győzzön a jobbik. 1 hét alatt, kell elcsavarniuk a csaj fejét.Minden trükköt bedobnak. Versenyeznek, kémkednek. Ha érdekel, kié lesz a csaj, hát akkor nézd meg Te is :-) Nekem tetszett, megmosolyogtató aranyos inkább vígjáték, mint akció film.

Nálam 4/5 .
Bori


2012. július 6., péntek

Francia filmhetem


Milyen érdekes, hogy egy hete a francia filmek csőstől jönnek hozzám, szinte már válogatnom kell köztük. Teszem ezt mindazok ellenére, hogy néhány keserű csalódás után már eltemettem a francia filmgyártást, azt hittem végleg. De nem, de nem!!!

Minden az Éjfélkor Párizsban (Midnight in Paris - 2011) című Woody Allen filmmel kezdődött. Ott elvesztem, végérvényesen. Bár a rendező és a sztárok amerikaiak, mégis Párizs az igazi főszereplő. Ha létezik olyan, aki utálja az országot, és sosem tervezte, hogy ellátogat oda, annak ez a mozi garantáltan kedvet csinál hozzá annyira, hogy az ember legszívesebben már pakolná is tele a bőröndjét, vagy inkább hagyná a fenébe és a franciák bohém életérzését magává téve elindulna úgy, ahogy éppen van.

Párizst látni, és meghalni. Na, azért még nem, de komolyan tervbe vettem, hogy egyszer el kell jutnom oda. Persze, tisztában vagyok vele, hogy a mai főváros már csak árnyéka a Remarque könyveiből megismert Párizsnak, mégis azt érzem, szegényen halnék meg, ha nem látnám a divat, a művészet fellegvárát és a szerelem fővárosát a saját két szememmel. Ha nem érzeném lüktetését, nem sétálnék a Szajna partján és nem hallgatnám a francia muzsika kellemes dallamát felszűrődni a hotelszobám ablakán. Gyönyörű elgondolás, és mint tudjuk, nincs lehetetlen, tehát hajrá Párizs!

Az Éjfélkor Párizsban-nak rendkívül egyedi és aranyos a sztorija, rögtön megfogott. Az is kiderült számomra, hogy Owen Wilson tud játszani, nem csak egy betört orrú még szépfiúnak sem nevezhető celeb, hanem ő kérem, valóban színész, és nem csupán, mert a széke háttámlájára ez van írva. Kellemetlen meglepetés, hogy Marion Cotillard, Franciaország második legfelkapottabb színésznője az egyik női főszereplő. Kellett egy francia, ezt tudom mondani. Engem se a Piaf-ban, se a Bor, Mámor, Provence-ban nem nyűgözött le. Ettől eltekintve, a film egy erős 4/5, csak ajánlani tudom, és nem csak francia-fanoknak.

A kettesszámú film már nem egy üdítő vígjáték, hanem az előzőnél jóval komolyabb, felkavaróbb sztori. A gyűlölet (La Haine - 1995) című film a Franciaországba bevándorolt gettókban élő különböző nációk helyzetét hivatott bemutatni egy zsidó, egy arab, és egy fekete srác egy napját végigkísérve. Nem ragozom, a vége nagyon drámai és elgondolkodtató. Az egész filmet végigkísérő feszültség egy utolsó, megdöbbentő jelentbe torkollik bele és teljesedik ki. Éppen ettől a vibrálástól, ami minden percben jelen volt, éreztem úgy, hogy végig kell néznem, bármi lesz is aztán. Nem bántam meg. Tanulság, mondanivaló, fekete-fehér ötletes filmkockák, érdemes megnézni, 4/5.

És a legfrissebb, mai filmem, az Én, a séf (Comme un chef - 2012). Vissza a könnyed vonalhoz, Jean Reno kapitány oldalán, természeten csalódni már nem tudok.

A sztori egyszerű, kiszámítható, mégis szerethető. És egyébként is, egy zsúfolt hét után, ki a fene akar drámai és világmegváltó mozikra beülni? Én ugyan nem, éljenek a vígjátékok!

Tehát a történet: adott két szakács: Alexandre Lagarde (Jean Reno), aki egy három csillagos éttermet vezet, és aki kezd kiégni a szakmáját tekintve. És Jacky Bonnot (Michael Youn), egy meg nem értett született széf, jelenleg festő-mázoló, akit egy nap a véletlennek köszönhetően összehoz a sors példaképével, Alexandre-val. Hamar barátok lesznek, és egymás tudását latba
vetve küzdenek, hogy megtartsák a három csillagot, és életük hölgyeit.
Szimpatikus szereplők, kedves humor, ínycsiklandozó menüsor. Kell ennél több?

Miután az előző elemzések során többször is lehúztuk a magyar szinkronokat, most kötelességem megjegyezni, hogy a fordító rendkívül szellemes és kreatív módon játszott a konyhai kifejezésekkel. Ahogy belecsempészte őket a széfek dialógusaiba, az zseniális volt!

Hát igen, és Jean Reno. Mint színész képtelen rossz lenni, egyszerűen nem megy neki. De mit férfi? A sárm, amit mindig is francia származásának tulajdonítottam, hiába kerestem, az évek alatt elkopott, mint egy agyonhasznált cipőtalp. Kár érted, szép pár lettünk volna.

De a film ettől még 4/5. Mi moziztunk, de pénztárca kímélés szempontjából, otthoni fogyasztásra javaslom, egy pohár bor, egy kellemes vacsora, egy francia félisten pasi mellé (vagy helyett, ha éppen nincs kéznél egy se)

Ennyit az eheti francia estéimről. Remélem, legközelebb egy párizsi élménybeszámolóval térek vissza, nem pedig egy újabb csorgó nyállal végiggyönyörködött francia filmdarabot bemutató leírásával.

Au revior!
Zsüdi

2012. július 4., szerda

Szerencsecsillag

(The Lucky One, 2012)

Íme egy újabb Nicholas Sparks regény alapján készült mozifilm. Először lássuk a tartalmat, utána pedig jöhet a szubjektív kritika.:)

Logan a tengerészgyalogságnál szolgál. Az egyik bevetésük után a romok között meglát egy képet a földön. Odamegy, hogy felvegye és ez megmenti az életét a rájuk dobott bomba okozta robbanástól. Ettől kezdve úgy tekint a képen lévő nőre, mint az őrangyalára. Jó pár hónap elteltével a konvojukat támadás éri, de Logan ismét élve megússza. A leszerelése után hazatérve nem találja a helyét a családjánál, így úgy dönt, hogy elmegy és megkeresi a képen lévő nőt.
Amikor egy kisvárosban rálel, képtelen szavakba önteni és elmondani neki, miért is jött valójában. Mivel azt gondolják, hogy az éppen meghírdetett kisegítő állásra jelentkezne, ezért nem szól a félreértésről és elvállalja a munkát.
Beth egyedül neveli a kisfiát és képtelen feldolgozni Irakban elesett, imádott bátyja halálát. Gyanakodva és nem túl lelkesen fogadja Logan-t, amikor náluk kezd dolgozni. Azonban ahogy telik az idő egyre kevésbé tudnak ellenállni a kettejük között lévő vonzalomnak, míg végül szabad utat engednek az érzéseiknek. Ezt azonban nem nézi jó szemmel Beth volt férje, a kissé erőszakos természetű seriff. És nem mellesleg még ott van a titok, hogy Logan nem éppen álláskeresési célokkal érkezett.

Az eddig látott Nicholas Sparks adaptációk közül ez a film volt a legkevésbé hatással rám. Leginkább egy átlagos romantikus filmnek mondanám, semmi egyedi nem volt benne, amitől azt gondolnám, hogy igen, ez valóban egy Sparks-regény-film. Azt leszámítva, hogy az egyik szereplő szokás szerint nem éli túl a másfél óra végét. Valahogy a Szerelmünk lapjai és a Séta a múltba okozta katartikus élményt azóta sem sikerült túlszárnyalnia egyik filmjével sem. Ez pedig még csak meg sem közelíti. Bár ettől függetlenül rossznak semmiképp nem mondanám. Ha éppen egy megható, szerelmes sztorira vágysz egynek pont megfelel és, na jó, bevallom Zac Efron látványa is felfelé fogja húzni a pontszámot. A színészi képességeit most inkább nem firtatnám.

Legszívesebben két pontszámot adnék. A Sparks skálán 2/5, egyébként pedig egy jó szívű 4/5.
Így összesítve kap 3/5-öt.

Andee

2012. július 3., kedd

A békés harcos útja

Peaceful warrior (2006)


„Nem tudsz aludni. Lehet, hogy azért, mert késő éjjel, mikor minden zaj elhal, és ott fekszel az ágyadban teljesen egyedül, úrrá lesz rajtad a félelem. Azért mert minden annyira… üres.”

Ezt az idézetet egy zeneszámban hallottam. Kíváncsiságból kinyomoztam, melyik filmben is hangzik el ez a megkapó bölcsesség. Így jutottam el A békés harcos útjához. Nem gondolkodtam rajta, meg is néztem nyomban.


Az első legfontosabb adat a filmről, hogy igaz történeten alapszik, és hogy egy könyv nyomán készült. Az imént végzetem a megnézésével, és így utólag végiggondolva, megdöbbentő, hogy ez film valóban megtörtént eseményeken alapszik. Példaértékű és ámulatba ejtő.

A sztori: Dan-nak saját állítása szerint mindene megvan. Tehetős családból való, jól tanul az egyetemen, a tornászcsapatban heti hét napot edz az Olimpiára, és csak akkor fekszik le egyedül, ha éppen ahhoz van kedve. Mégis, mikor egy idegen, egy benzinkutas, akivel a véletlen/a sors/a végzet összehozza, rákérdez, hogy boldognak érzi e magát, nem tud rá válaszolni. A benzinkutas – akit Dan Szókratésznek hív – felkelti a figyelmét bölcs gondolatival és kivitelezhetetlen mozdulataival. Elkezd járni hozzá egy másfajta edzésre. Az elméjét acélozza, és próbál egy sajátos életszemléletet elsajátítani. És ekkor, ahogy lenni szokott, az élet közbeszól. Szó szerint kettétöri Dan sportkarrierjét, mikor egy motorbalesetben megsérül a lába, amit onnantól kezdve egy csavar tart össze. Ebből a nihili állapotból, csak egy ember képes kizökkenteni őt, és olyan tettekre sarkalni, amit még maga sem hitt el, hogy valaha is képes lesz megtenni, és ő nem más, mint a mestere, Szókratész.
Spoiler: Dan ekkor saját magát, a testét, az elméjét győzi le, akarattal, alázatossággal, és azzal, hogy Szókratész tanítása szerint gondolkodik, ami nem más, mint:

„A harcos nem attól harcos, hogy feladja, amit szeret. Hanem attól, hogy szereti, amit csinál.
…  Egy jó harcos nem tökéletes. Nem győz mindig. Nem sérthetetlen. A jó harcos nagyon is sebezhető. Ez teszi igazán bátorrá. … A harcos cselekszik, csak a bolond sír.”

Az értékelés természetesen 5/5. Elgondolkodtató, inspiráló, felkavaró film. Véleményem szerint mindenkinek érdemes két órát rászánnia az életéből. Én attól tartok ennél jóval több időt fogok még szentelni ennek a történetnek, ugyanis azt tervezem, hogy a könyvön is átrágom magam. (amiről persze beszámoló is várható, naná)
Többek között azért is vagyok kíváncsi a könyvre, mert Szókratész alakját többször hallucinációnak gondoltam. Ahogy maga Dan is. Bár ettől a kis „izgalomtól” a film még érdekesebbé vált számomra. (A képen egyébként az író, Dan Millman látható, akiről a film is szól.)

„-     Hol vagy Dan?
-         Itt.
-         Ez mikor történik?
-         Most.
-         És Te mi vagy?
-         Ez a pillanat. „


Zsüdike