SZAMSZÁRA

"színes, magyarul beszélő, indiai-német-francia-olasz filmdráma, 140 perc, 2001

Tashi-ért eljönnek szerzetes társai, több mint hároméves magányos meditációból ébresztik fel őt egy eldugott remetelakban..  nagyon rossz állapotban találnak rá. 

Egy folyópartra viszik, ahol társai visszahozzák őt az életbe gondoskodásukkal. Majd együtt visszatérnek a kolostorba. 

Később Tashi úgy érzi, szeretné megtapasztalni a világi életet. 

Otthagyja a kolostort, és feleségül veszi a gyönyörű Pemát, boldogan élnek fiukkal, (Karmával)..  de Tashi nincs felkészülve a mindennapi élet olyan velejáróira, mint a könyörtelen üzleti háborúskodások, és nem csak egy gyönyörű nő él a környéken...

Ez az első játékfilm, amelyet elejétől a végéig a fenséges Himalájában, a rejtőzködő indiai Ladakhban forgattak, ahol a föld 8.000 méter magasan találkozik az égbolttal. A zord éghajlati viszonyok, s a politikailag érzékeny és elérhetetlen helyszín miatt nem könnyű megközelíteni ezt a vidéket, s miközben sasok keringenek a magasban, a parasztok túlnyomórészt buddhista közösségei, a szerzetesek és a remeték a világtól elzárva élik mindennapi életüket."

Spoilerrel:

 Szórakoztató és elgondolkodtató film, komoly mondanivalóval, kevés akcióval, annál több szerelemmel, megfogott engem, mert magában foglal mindent. A kezdettől a végéig, keretbe foglalja az élet szépségeit, értelmét, barátságot, a szerelem és a gyermek születés csodáját, a család fontosságát, egy hű kutya szeretetét, de az élet legnagyobb veszélyeit is... pl. bármikor a fejünkre eshet egy kő...

...vagy tudunk-e hűségesek maradni, tudjuk-e kezelni a bűntudatunkat, tudunk-e megbocsájtani ha kell - ha az érzelemgazdag és munkás életet választjuk, a békés, de érzelemszegény és talán unalmasabb meditálás helyett. Kinek mi a jó.. persze lehetnek ilyen és olyan időszakok is egy ember életében.

Nagy hatással volt rám ez a film, mert az utóbbi időben én is elég sokat meditáltam... én is épp kb 3 évet ha úgy vesszük... Mindemellett megerősítette bennem a társak fontosságát, milyen jó érzés türelemmel gondoskodni másokról, és el is fogadni a gondoskodást. Milyen érzés amikor haza vár a hű társ. 

Akár létezik reinkarnáció, akár nem, az élet az mindig szép! A nehézségeivel együtt. Még a sivár sziklák is gyönyörűek - ha meglátjuk benne a szépséget. A szabad akarat pedig a legnagyobb ajándék.

Mert azok a legjobb dolgok, amiket nem azért teszünk mert muszáj, hanem mert úgy döntünk, hogy kedvünk van hozzá. Eldönthetjük, hogy a nyugodt egyedüllétet, vagy inkább a szerelmet választjuk... veszélyeivel együtt - ami annyi drámát ihletett a történelem során. 

   Persze ideális az Arany középút lenne, egyensúly az élet minden területén. De a megvalósítása természetesen nem egyszerű.

Megnyugtató lenne a tudat, ha tényleg létezik a reinkarnáció, mert akkor nem kellene türelmetlenül minden világi vágyat kielégítenünk, mindenáron. 

Viszont lazán véve az életet.. ahogy manapság szokás.. ha úgy gondoljuk, csak egy életünk van, és abból kell kihozni mindent, ha kevés a hitünk, ha telhetetlen és önző vágyainkkal nagyon megbántunk másokat, nem biztos hogy megéri bizonyos dolgokat megtenni...

Szerintem - ha csak egy életünk van - akkor is érdemes leélni tisztességgel, hittel, szeretettel.. csak hát emberek vagyunk... de a megbocsátás tényleg lemossa a bűnöket és esélyt ad, hogy újra szeretetteljes, bizalommal teli életünk legyen. Persze néha nagyon nehéz... de semmi sem lehetetlen. És van, amikor a hiba is jó valamilyen szempontból.. szóval az élet úgy csodás, ahogy van. 

A legfontosabb pedig, mindig van választásunk, hogy hagyjuk-e a „vízcsepp”-et kiszáradni, vagy „visszadobjuk a tengerbe”... :) - mert „bár felül a gálya és alul a víznek árja, azért a víz az úr”. Együtt erősek vagyunk... és csak rajtunk áll, mire használjuk ezt az erőt. Tudunk-e uralkodni hatalmas érzelmek árján.

Részemről 5/5
Timity