Álomháború

Sucker punch (2011)

„Mindenkinek van egy angyala. Egy oltalmazó, aki vigyáz rá. Sosem tudhatjuk, épp milyen alakot ölt. Egyszer egy vénemberét, máskor egy kislányét. De ne hagyd, hogy becsapjon a látszat. Erősebb ő bármelyik sárkánynál. Mégsem azért kísér, hogy harcoljon helyetted, hanem, hogy a színpad széléről a füledbe súgja: hatalmad van az általad teremtett világok felett.”

A Sweet Dreams egyedi feldolgozásával, és ezzel a monológgal indul ez a inkább érdekes, mint kiemelkedő lenyűgöző film.

A rendezői székből Zack Snyder komponálta az Álomháborút, aki többek között a 300 című, az utóbbi évek egyik legmeghatározóbb, megosztóbb filmjét is rendezte. Ha még emlékeztek a 300 stílusára, képi világára, akkor az Álomháború első öt perce után, már tudjátok, hogy Zack Snyder keze benne van a filmben, semmi kétség.

A történet maga lecsupaszítva végtelenül egyszerű. De a képzelet és a fantázia új dimenzióba repíti a sztorit, ettől válik érdekessé, vagy inkább szokatlanná a film.

Mikor Baby Doll édesanyja meghal, ő és húga a nevelőapjukra marad. A férfi, mikor megtudja, hogy mindent a lányok örököltek, az életükre tör. Baby Doll húga meghal, míg a lányt elmegyógyintézetbe záratja, ahol megegyezik egy ápolóval, hogy lobotómiát végeznek Baby Doll-on 5 nap múlva. Innentől a lány már nem egy intézetben, hanem egy bordélyházban éli az életét. Megismerkedik négy sorstársával, akikkel együtt kitervelnek egy szökést, öt napjuk van, hogy elérjék a céljukat, a szabadságot.

„És végül az utolsó kérdés. Ki lesz a történet főhőse? Ki húzza el a függönyt? Ki irányítja a tánclépéseinket? Ki kerget az őrületbe? Ki ostoroz és adja ránk a győzelmi koronát, ha túléljük a lehetetlent? Ki ő? Ki teszi mindezt velünk? …. Ki segít, hogy életünkkel tisztelegjünk a szeretet előtt? Ki küld ránk szörnyeket, azt énekelve, hogy sose halunk meg? Ki tanít meg rá, mi a való és mi a nevetséges hazugság? Ki dönti el, hogy miért élünk és miért halunk meg? Ki láncol le minket? És ki őrzi szabadságunk kulcsát? MI MAGUNK. Meg van minden fegyvered a harchoz. Hát küzdj!”

A tanulság az utolsó jelentben a fenti szavakkal van megfogalmazva. Nincs szükség önálló munkára mondhatni, szánkba rágja a lényeget. Valakinek épp erre van szüksége, tehát, talán jól is van ez így.

A filmnek érdekes a hangulata, figyelemre méltó a képi világa, és ez a kettőt zseniálisan kiegészíti, sőt megkoronázza a zene. Többször volt olyan érzésem, mintha egy számítógépes játékkal játszanék, a kép, a harci jelentek arra emlékeztettek.

Rég láttam már ilyen érdekes filmet. Nem mondom, hogy tetszik, de valamiért mégis végignéztem elkapcsolás nélkül. 4/5.

Zsüdi